2008. október 2.

Citromos-bazsalikomos spagetti



Amikor beírtam a bruschettát, akkor írtam, hogy kicsit függő lettem tőle. Ekkor azonnal beugrott egy másik dolog, amiről hasonlóképpen vélekedek: a citromos-bazsalikomos spagetti. A beírója annak idején ugyanezt írta róla, ezért kíváncsivá tett. Megfőztem akkor, és nagyon ízlett. El kell azonban mondjam róla, hogy alaposan megosztotta a családot; én rajongok érte, a férjem megeszi, de megvan nélküle, a két fiatal pedig különböző okok miatt, de nem kéri.
Tegnap mégis ez készült ebédre, mert volt még előző napról más ennivaló az éppen otthon lévő nem-rajongónak.

Hozzávalók:

25 dkg spagetti, 5 dkg vaj, 2 dl tejszín, kb. 5 dkg reszelt parmezán (most még van valamennyi eredeti olasz tömbös, abból reszeltem, az előre reszeltet nem annyira szeretem), csípős vagy chilipaprika ízlés szerint (de sok kell bele, amennyit csak elbír az ember), 1 citrom reszelt héja és leve, sok bazsalikom (én úgy szoktam, hogy a főzés elején szórok bele egy jó púpos teáskanálnyit a szárítottból, a végén pedig frisset a tetejére), ezenkívül só és bors.

A tésztát felteszem főni. A citromhéjat és a sajtot lereszelem, a chilit és a friss bazsalikomot apróra vágom.
A vajat egy serpenyőben megolvasztom, hozzáadom az apróra vágott chilit, a szárított bazsalikomot és a citrom reszelt héját. Beleöntöm a tejszínt, és kicsi forralás után a citromlevet is. Megszórom sóval, borssal, és hozzáteszem a reszelt parmezán nagy részét. Amikor a tészta megfőtt, a szósszal összekeverem.
A tányéron ráteszem a maradék reszelt sajtot.

/Forrás: Tündérlala receptje az Index fórumról/

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin