2008. november 13.

Krumplis-sajtos rózsalángos - sütőben


Ez egy kísérlet volt, hogy milyen lángosfélét lehet sütőben sütni, olajszag nélkül. Ráadásul a sütőformától jópofa alakú lett.

Hozzávalók:

22 dkg liszt, 1,5 dkg krumplipehely, 1 dkg élesztő, pici cukor, 1 dl tej, 1 ek joghurt (tejföl), 0,5 dl langyos víz, 1 tetejes mk. só, bors, 3 dkg intenzív ízű füstölt reszelt sajt, 1 ek olaj + kevés a formázáshoz

Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttattam. A lisztet összekevertem a krumplipehellyel, a sóval, kis borssal, belereszeltem a sajtot. Beleöntöttem az élesztős tejet, a joghurtot és a vizet, először műanyag fakanállal, majd a kezemmel dagasztottam, hogy egy kupacba összeálljon. Olyan jó galuskaszerű tészta volt, akkor tettem bele az olajat, azzal lehetett cipót formálni belőle. Kelesztettem, míg duplájára nőtt. Akkor 12 részre osztottam, olajos kézzel golyót formáltam belőle, beletettem a szilikonos rózsás muffinsütőmbe, 10 percet hagytam még állni, aztán hideg sütőbe tettem, felcsavartam 180 fokra alsó-felső sütésen. 25 perc alatt készen volt. Tejföllel ettük.

Az állaga pont olyan volt, mint az olajban sültnek, viszont sokkal könnyebb volt, a zsírosság pedig nem feltétlenül hiányzott róla. Az adagot lehetett volna növelni, fért volna még a muffinsütőbe, pedig ennek kicsik a lyukai (gondolom, 30 dkg lisztből beleférne, de majd azt is kipróbálom).

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin