2010. február 22.

Kakaós sütemény


...meg írhattam volna olyat is, amit a hasonló süteményekről lehet olvasni a régi szakácskönyvekben, mégpedig olyat, hogy "hóvégi" vagy "takarékos", anyukám is nagyon gyakran sütötte.

Az alapsüti tényleg nagyon olcsó, de fel lehet turbózni egy kicsit, mégpedig egy kis holland kakaóval, jóféle házi lekvárral, tejszínhabbal, tegyünk hozzá egy kis gyümölcsöt meg/vagy egy kis gyümölcsízű pudingot vagy fagylaltot, amit szeretünk, utána már csak az a feladat, hogy meg kell állni, nem feltétlenül kell egy ültő helyünkben felfalni:)

A családi tűzhelyekben zsírral készítették, attól lesz igazán puha; lehet margarinnal is, úgy is jó, de nem az igazi. Megmondom őszintén, vajjal még nem próbáltam, ha valaki tudja, hogy milyen azzal, elmesélhetné nekem.

Hozzávalók egy kb. 30x20 cm-es tepsihez:

37 dkg liszt
2 dkg - egy jó púpos evőkanál - (holland) kakaó
1,5 kicsit púpos kávéskanál sütőpor
csipet só

12 dkg zsír vagy 15 dkg margarin
30 (eredetileg 37,5) dkg cukor
1 tojás + 1 tojás sárgája
3 dl tej

zsiradék + liszt a tepsihez
lekvár a töltéshez

A tepsit zsírral kikentem, beliszteztem. Az első négy sorban lévő szárazanyagokat összekevertem.
Egy másik keverőtálban a zsiradékot robotgéppel alaposan kikevertem a cukorral. Beletettem a tojásokat, jó habos masszát kavartam. Keverőkanálra váltottam, a lisztes mixet és a tejet felváltva, adagokban tettem hozzá, majd a tepsibe simítottam.

170 fokos légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt sül meg. Amikor kihűl, akkor lehet kettévágni és tölteni. Érdemes kettévágás előtt alapjában két részre bontani, mert mint mondtam, puha lesz, emiatt könnyen törik; a kisebb darabot könnyebb sérülésmentesen levenni a tetejéről és visszatenni kenés után.


Én most készítettem Mamma receptje alapján egy narancsos pudingfélét hozzá. Elég híg lett, de rendkívül jól harmonizált a narancsos lekvárral megkent süteményhez.

Hozzávalók a narancsos krémhez:

3,5 dl tej
1,5 dl joghurt
1 narancs reszelt héja és leve
4 lapos evőkanál étkezési keményítő
6 dkg cukor

9 megjegyzés:

egycsipet írta...

Köszi, ezt kipróbálom! Régen anyum csinált hasonlót, tesztelni kell, hogy mennyire hasonlítanak. ;))

mariam írta...

Nekem is megvan ez a recept már vagy 30 éve, régebben gyakran készítettem, mert ilyen egyszerű, finom is, és nem igényel nagy felhajtást.
Szép lett a sütid! :-)

Chef Viki írta...

Hát ez csudajó! Egyszerű és nagyszerű! Bevállalnék most egy kockával...

Névtelen írta...

Régen nálunk is nagyon gyakran volt ilyen vasárnapi süti! :)

Garffyka írta...

Nagyon jó lett a fotó! Eteti magát, képről :)
Nálunk is sült sokszor ehhez hasonló, ha az ember ügyesen keverte, egy tojást ki tudtunk spórolni ... édes gyerekkor :)

Kata írta...

Látom, sikerült egy jó kis "retró" sütit süssek:) Máskor is szoktam, de még sosem jutott eszembe, hogy feltegyem ide is. Most is csak az extrák miatt került fel, pedig anélkül is nagyon finom!

Andi/cuki írta...

Hát ez nagyon tetszik, még ilyent zsírral soha nem készítettem,
mindenképpen kipróbálom!:-))

Jade írta...

Hu, nekem is tetszik. Finom lehet a narancsos sodoval, hmmmmmmm!

Gyöngyi írta...

Egyszerű és nagyszerű:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin