2010. április 26.

Magenta saláta


Van úgy, hogy az ember lányának minden összejön... Készülne valami, de sem ez, sem az nincs hozzá... De azután megvizsgálva a hűtő és a spájz tartalmát, valami mégis van...helyette. A végén pedig kiderül, hogy milyen jó, hogy némely hozzávaló nem volt itthon, mert ami végül elkészült, az nagyon-nagyon finom lett! A színe pedig annyira szééép!!!



Hozzávalók:

3 kisebb cékla, egészben roppanósra főzve vagy sütve, kisebb kockákra vágva
3 kb. ugyanakkora savanykás alma, kisebb kockákra vágva
150 g joghurt (ennyi volt a pohárban)
2 teáskanál ecetes torma
1/2 citrom leve
kevés balzsamecet
néhány csepp édesítő vagy pici cukor
só, frissen őrölt bors

Az almákat darabolás közben meglocsoltam a citromlével, hozzátettem a cékladarabokat is, sóztam és borsoztam egy kicsit. Az öntethez egy tálban összekevertem a joghurtot a tormával, az édesítővel, ezt is sóval és borssal ízesítettem ízlés szerint. Az öntetbe borítottam a zöldségeket, megkevertem, letakartam és 2 óra hosszára hűtőbe tettem.

Egyik este magában, másnap este sült hússal ettem. Csak azon búslakodtam, hogy ezt nem néhány hónappal ezelőtt készítettem először, de a recept megmarad nekem jövő télre.

6 megjegyzés:

duende írta...

Hm.... finom lehetett! :) És csodaszép színű, imádom a céklát!

Kiskukta írta...

Kész színterápia! Nagyon fincsi lehetett!

sedith írta...

Még sosem párosítottam a céklát almával, de egyszer kipróbálom!:)

Bianka írta...

Guszta, tetszik a színe :)))

Ami írta...

Látványra sem semmi, képzelem milyen finom lehet :)

Kata írta...

Köszi:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin