2010. április 29.

Trallala...felénk is van friss medvehagyma!


Képzeljétek el azt a "megrázkódtatást", amikor a mi sík vidékünkön reggel megszólal a telefonom és a férjem kérdezi, hogy a kollégája a szomszéd kisvárosban medvehagymát vásárolt és érdeklődik, hogy én is szeretnék-e, mert akkor vesznek nekem is... Nem kellett sokáig gondolkoznom a válaszon:) Így azután nálunk is rendesebben indul a medvehagyma szezon, egyszerre esszük majd a spárgával, mert azért hál' istennek azt is lehet már normálisabb áron kapni. Hihetetlen, lesz már többfajta friss zöldség, annyira vágytam már rá!

Rögtön kerestem is egy gyors receptet; volt itthon sült husi, ahhoz kerítettem egy rizottót innen. Nekem kellett még pluszban egy kis folyadék hozzá, de tök jó lett; ahogy írták, a rizs még kicsit roppanós maradt. Üssetek a kezemre, de alaplé helyett víz+fél leveskocka játszott most, ráadásul utólag kiderítettem, hogy lett volna az is a mélyhűtőben, csak nem jutott eszembe... (A hozzávalók közé az eredeti folyadék mennyiséget írom, hátha valakinek az is elég, gondolom, ez rizsfüggő lehet.) A medvehagyma sem lett ezzel a módszerrel szétfőzve, csak szépen belesimult a rizs közé.

Medvehagymás rizottó

Hozzávalók:

2 dkg vaj
1 lilahagyma apróra vágva
15 dkg rizottó rizs
50 ml száraz fehérbor
350 ml zöldséges alaplé vagy 350 ml víz + fél leveskocka
5 dkg medvehagyma szélesebb csíkokra vágva
5 dkg reszelt parmezán sajt
kevés frissen őrölt bors

Egy serpenyőben a vajat felolvasztottam, a hagymát megfuttattam rajta. Beletettem a rizst, 2 percig kevergettem, majd ráöntöttem a bort, átkevertem. Apránként - 3 részletben - hozzáöntöttem 300 ml vizet, az elsővel együtt tettem bele a leveskocka darabot is, közben buzgón kevergettem. Amikor már gyakorlatilag készen volt a rizs, akkor tettem hozzá a medvehagymát, a parmezánsajtot, egy kis borsot és a maradék 50 ml folyadékot, készre főztem.

Lacinak pedig hálás köszönet az alapanyagért, itt is!:)

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Boldog Névnapot :)

Chef Viki írta...

Jippppppppppppi!!!

Ez a rizottó csúcs! Szívesen belevilláztam volna :-)

duende írta...

:)))) Tök jó a cím! :))

Nálam most kel a medvehagymás pogi!

Rizottóba is isteni lehet!

Felhőlány írta...

Mindenkinél összecsippentek valami medvehagymás finomságot, és már meg is van az ebédem... (az enyémet ugyanis otthon felejtettem a hűtőben...) :(
Nagyon guszta a rizottód! :))

Thrini írta...

Milyen ügyes férjed van!!!
Egyébként az enyém is így szokta, ha valaki árul valamit a mhelyén, stb. mindig hív hogy kell-e nekünk, vegyen-e? :)
A rizottó fincsi lehetett!
Én már egy jó pogácsára vagyok éhes, lehetne akár medvehagymás is.
Nem sütsz mostanában? :)

Kata írta...

Köszi!:)

Viki, ha igaz, még villázhatsz is...úgy izgulok!..

Duende, cseréljünk! csinálok még rizottót frissen sült pogiért:)

Felhőlány, szívesen adtam volna, de ez szigorúan 2 személyes adag, hús mellé...legközelebb szóljál:)

Thrini, a férjemnél már csak a kollégája ügyesebb; valahonnan(?) tudta, hogy ez nekem kelleni fog...
Pogit meg látod, Duende most sütött. Nekem most ballagási torta projekt van, (nagy)anyák napjával és 2 hazajövő gyerekkel súlyosbítva, akik nem biztos, hogy szeretnék, de talán jövő héten összejöhet.

szepyke írta...

Nálunk már nem árulnak... felvirágzott és ilyenkor már mérgező, ha jól tudom...:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin