2012. július 16.

Pita



Nem is értem, miért nem próbáltam ki eddig? olyan egyszerű, mint a pofon!:)

Limara receptjét vettem elő, amely megjelent tavaly augusztusban a Kifőztük kenyeres különszámában. A különszám a weboldalról még letölthető, érdemes, mert rengeteg jó kenyér- és péksütemény recept van benne.

Szóval pita!:) mondom, ha követi valaki a leírtakat, szerintem nem lehet elrontani, nekem nyolcból nyolc tökéletesre sikerült. Pedig a kelesztési időkből kicsit lecsíptem - ide azért a normál időket írom -, mert szokás szerint kicsit sietni kellett vele, de így is szépen felfújódtak. A lisztet szokásom szerint kevertem, de az csak jót szokott tenni a kelt tésztáknak.

Hozzávalók nálam:
45 dkg kenyérliszt (BL 80)
5 dkg Graham-liszt
3 dl langyos víz
3 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
2 kávéskanál só
2 evőkanál olaj

1 dl langyos, cukros vízben fölfuttatjuk az élesztőt, hozzátesszük a kimért liszthez. A többi hozzávalóval együtt robotgéppel puha tésztát dagasztunk, majd hagyjuk, hogy letakarva duplájára keljen.
Kicsit átgyúrjuk, 8 részre osztjuk, majd mindegyikből kerek gombócot formázunk, és 10 percre letakarjuk őket. A gombócokat 2-3 mm vékonyra kinyújtjuk, majd azokat még 30 percig konyharuha alatt kelesztjük.
Forró - 220 fokos légkeveréses - sütőben, a rácson (nekem 3 fért el rajta egyszerre) 6-7 perc alatt világos barnára sütjük.

12 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Imádom ezt a receptet, mindig!! működik!

Gyönyörűek lettek :-))

NYAMMM írta...

De szuper:) Kifogom próbálni:)

Hankka írta...

Tényleg nagyon szépek lettek, nyolcból nyolc, jó arány! :D

Limara írta...

Gyönyörűek, köszönöm! :)

Kata írta...

Köszönöm mindenkinek, Limara, neked külön is:))

Unknown írta...

Tökéletes recept,én 7 darabot készítettem.

Kata írta...

Köszönöm a visszajelzést :)

Unknown írta...

Javaslom, hogy a hozzávalók közé is írd be a tejet!

Kertesz Zalan írta...

En 16 db-ot keszitettem, és bl55-os lisztbol illetve teljes kiőrlésű rizslisztbol, valamint instant élesztőből és igy is tökéletes lett. Szóval tényleg köszönöm a szuper receptet!!

Kata írta...

Zalán, szívesen, de leginkább Limara érdeme :) A legjobb benne, hogy kicsit változtatni is lehet, mégis működik :) Örülök a visszajelzesnek, további jó barangolást kívánok a receptek között.

Unknown írta...

A 3dl víz és a dl tej a fél kiló liszttel olyan tehénf.s forma masszát képez, amivel bizony ez a recept nem működik... Legalábbis nekem nem...
Viszont visszavéve a vizet 2 dl-re, nagyon szuper lett. A gyerekeknek külön élmény látni, hogy "nő" a kenyér :)
Köszi a receptet.
Péter

Kata írta...

Péter, bocsánatot kérek, a tej elírás volt az első sorban, csak víz kell bele.... javítottam, elnézést!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin