2012. november 8.

Harcsa párizsiasan almás rizzsel




Ez az ételt is még az októberi Kifőztükbe készítettem. A meglepetés a hirtelen ötlettől vezérelt, rizsbe kevert alma, illetve az abból létrejött köret volt; nagyon finom lett, friss, üde ízű, érdemes kipróbálni!:)

Harcsa párizsiasan almás rizzsel

Hozzávalók 2 személyre

30 dkg harcsafilé
1 evőkanál citromlé
2 tojás
5-6 dkg liszt
őrölt bors
a sütéshez:
olaj
az almás rizshez:
1,5 dl rizs
1 kisebb fej vöröshagyma
3 dl alaplé
csipet só
őrölt bors
1 evőkanál olaj
2 keményebb zöld alma
a tálaláshoz:
citromgerezd
petrezselyemzöld (elhagyható)
tartármártás vagy ízesített tejföl (elhagyható)

A halat 6-8 darabra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megcsepegtetjük citromlével, és hűtőbe tesszük.
A rizst megmossuk, lecsöpögtetjük, a hagymát felaprítjuk. A kicsumázott almát (héjával vagy nélküle) nagyobb kockákra vágjuk.
A felforrósított olajon 2-3 perc alatt átkeverjük a rizst, hozzáforgatjuk a hagymát, majd felöntjük az alaplével. Sóval és borssal ízesítjük, megkeverjük. A tetejére szórjuk az almát, lefedjük, és keverés nélkül kis lángon addig főzzük, míg a leve nagy része el nem párolog, ez 10-15 perc. Ekkor elzárjuk alatta a hőt.
A tojásból és a lisztből sóval meg borssal ízesítve sűrű mártótésztát készítünk. A halszeleteket belemártjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük.

A halat az almás rizzsel és citromgerezddel tálaljuk. Tehetünk mellé tartármártást vagy tetszés szerint ízesített tejfölt, és petrezselyemzölddel díszíthetjük.

7 megjegyzés:

Okki írta...

Érdekesnek hangzik az almás rizs, kipróbálandó. :)
Guszta a tálalás. :)

Hankka írta...

Eddig mindig hagyományosan paníroztam a halat, de biztosan nagyon finom ezzel bundával is! :) Jó ötlet a gyümölcsös köret! :)

nagypapi írta...

A "párizsiasan" kicsit más, (liszt-tojás-liszt)
ez itten Orly mártótészta. - bár ha meggondoljuk, hogy az Orly reptér Párizs mellett van... :)

Kata írta...

Biztosan így van, elismerem, nem voltam elég körültekintő a névadásnál. Köszönöm szépen, nagyon tetszik az okfejtés 🙂 Viszont maga a kaja nagyon finom, ajánlom kipróbálásra 🙂

nagypapi írta...

Szeretjük az Orly mártós húsokat, és hogy ne szívja meg magát annyira olajjal,
sütőport és/vagy szódabikarbónát adunk a liszthez. Főként frissen élvezetesek, kihűlve már nem annyira.

Kata írta...

Köszi a tippet 🙂 Azt azért látod, hogy ebből az adagból (szénhidrátbarát) nem nagyon lesz maradék ? 😏

nagypapi írta...

Egy-két darab mindig szokott maradni, de nagy duzzogva elnyammogjuk... :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin