2013. március 22.

Húsos, édesköményes spagetti


Nem sűrűn vásárolok édesköményt, de február tájékán valamelyik üzletben olyan jutányos áron jutottam hozzá, hogy egy szép példány beugrott a kosaramba. Ezt a finom tésztaételt főztem belőle, próbáljátok ki, szerintem igazán jól sikerült!
Az étel a márciusi Kifőztükben jelent meg, amely a weboldalunkról letölthető, sőt nemsokára jön az április számunk is!



Hozzávalók 4 személyre

50 dkg darált hús
1 vöröshagyma
1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika
1 kávéskanál csípős pirospaprika (elhagyható)
1/3 kávéskanál köménymag
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
őrölt bors
1 dl sűrű paradicsomlé

a raguhoz:
1 kisebb póréhagyma
1 nagyobb édeskömény gumó
1/2 piros és 1/2 zöld kaliforniai paprika
1 evőkanál olaj
csipet cukor
őrölt bors
1/2 dl száraz bor
továbbá:
35 dkg durumlisztből készült spagetti

A felforrósított olajon üvegesre pirítjuk a finomra aprított vöröshagymát. Rátesszük a húst, és fehéredésig sütjük. Sózzuk, borsozzuk és köménnyel ízesítjük. Elkeverjük a fűszerpaprikával és a zúzott fokhagymával, felengedjük fél dl vízzel, és lefedve pároljuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzáöntjük a paradicsomlét, és készre főzzük.
Közben megfőzzük a spagettit és elkészítjük a zöldségragut. A pórét alaposan megtisztítjuk, és vékony karikára vágjuk; a szebb zöld levélrészből is bátran kerülhet az ételbe. Az édeskömény aljáról eltávolítjuk az alsó, fásabb részét, a tetejéről lemetsszük a kaporszerű zöldet, az utóbbit félretesszük. A gumóról leválasztjuk a külső, barnás burkot, a belsejét négybe, majd vékony szeletekre vágjuk. A kaliforniai paprikát feldaraboljuk. A felmelegített olajba tesszük és a cukorral együtt megpirítjuk a zöldségeket. Sóval, borssal ízesítjük, majd felöntjük a borral, és lefedve addig pároljuk, míg a kömény roppanósan puha nem lesz.

Tálaláskor a spagettire tesszük a húst, majd a tetejére halmozzuk a zöldségragut. A félretett zölddel – amit hagyhatunk egyben vagy fel is apríthatunk – díszítjük.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin