2013. március 24.

Paszternákos-fehérboros csirkeragu


Ez a recept egy évvel ezelőtt jelent meg a Kifőztükben. Még szezonja van, lehet kapni paszternákot, az étel nagyon finom, nincs vele sok macera, így akár ma ebédre is elkészülhet!



Hozzávalók 4 személyre

60 dkg csirkecombfilé
35 dkg paszternák
1,5 dl száraz fehérbor
15 dkg póréhagyma vagy 1 csokor újhagyma
csípős hegyes paprika (ízlés szerint, elhagyható)
2 dl tejföl

bors
2-3 evőkanál olaj
a tálaláshoz:
főtt tészta vagy párolt rizs
petrezselyemzöld
póréhagyma

A húst kisebb kockákra vágjuk. A meghámozott paszternákot nagyobb félkarikákra szeleteljük. A pórét alaposan megtisztítjuk, hogy földes rész ne maradjon benne, és felkarikázzuk (a zöld részéből is nyugodtan mehet bele, és ha újhagymát vettünk, akkor az ép zöld részeket is használjuk fel belőle).
Szélesebb lábasban, felhevített olajon megpirítjuk a hagymát. Hozzátesszük a húst, fehéredésig kavargatjuk, majd sózzuk, borsozzuk, és felöntjük a borral. Beledobjuk a paszternákot, az apróra vágott paprikát, öntünk hozzá annyi vizet, hogy kis híján ellepje az ételt, és lefedjük. Kisebb lángon addig pároljuk, míg a hús és a paszternák puha nem lesz; közben, ha szükséges, a vizet pótoljuk.
Amikor megpuhult minden, a tejfölt kikeverjük kevés főzőlével, és az ételre öntjük. Megkóstoljuk, és ha szükséges, még fűszerezzük. Átforraljuk, majd a körettel tálaljuk.
Díszíthetjük petrezselyemzölddel, póréhagymával.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin