2013. július 2.

Meggylekvár és meggy ivólé, egy lépésben

Egyszerre készült, a meggylé a lekvár - jó értelemben vett - "mellékterméke" lett. Aki már főzött meggylekvárt, az tudja, hogy amikor az ember elkezdi melegíteni a meggyet, akkor pillanatok alatt rengeteg levet ereszt. A lekvárhoz ezt a sok levet el kéne párologtatni róla, ami szerintem pazarlás.... Ezért a nagyja levét leszedem róla még az elején, abból lesz az ivólé, majd a maradék lében nagyon puhára főzöm a meggyet, abból lesz a lekvár. Szerintem ez így teljesen logikus, ugye?:)



Hozzávalók:

meggy
cukor vagy édesítő
4-5 kg gyümölcshöz 1 csomag lekvár kocsonyásító 4.1 vagy 3.1

Pontos mennyiségeket nem írok, nem sok értelme van, ugyanis a gyümölcsök nem egyformán lédúsak, nem egyformán édesek vagy savanyúak. 
A meggyet válogatás és alapos tisztítás után kimagozzuk, majd lábosba tesszük. Forralni kezdjük, és megvárjuk, amíg jó sok lé nem lesz rajta; közben időnként megkavarjuk. A lé nagyját merőkanállal lábosba szedjük, ízlés szerint édesítjük, literenként egy nagyobb csipet citromsavat szórunk bele, és felforraljuk. Tiszta üvegekbe szedjük, lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. (A levet literenként kb. 2 dl vízzel hígíthatjuk is, attól még nem változik az íze.) 
Ezzel a lépéssel az ivólé-projekt be is fejeződött!:)

Az ivólé készítése közben azért ne feledkezzünk meg a lekvárról, hagyjuk lassan forrni, és időnként keverjünk rajta egyet. Megvárjuk, amíg alig marad alatta lé, és a gyümölcs teljesen puha lesz. A meggyet hagyhatjuk egyben, vagy - nagyon alaposan megtisztított - botmixerrel pépesíthetjük egy részét vagy az egészet is, attól függően, mire szeretnénk majd használni. (Sajnos a darabos dzsemmel nem lehet szépen összeragasztani a linzereket, én éppen ezért idén az egészet leturmixoltam.) Ezután ízlés szerint édesítjük, a tetejére szórjuk a kocsonyásító anyagot, és sűrűn kavargatva készre főzzük a lekvárt. Tiszta üvegekbe töltjük, kupakkal lezárjuk, és 5 percre fejre állítjuk őket. Ezután az üvegeket visszaforgatjuk, és száraz dunsztba téve hagyjuk kihűlni.

(Régebben a leszedett léből meggyszörpöt készítettem, akkor a léhez literenként fél kiló cukrot szórtam, és úgy főztem fel. Egyebekben úgy jártam el vele, mint az ivólével.)

U. i.: tavaly főztem már ivólevet almából, hatalmas sikere volt, azután annak a mintájára körtéból és vegyes gyümölcsökből is. Remélem, ezt is hasonlóan szeretni fogjuk:)

3 megjegyzés:

Anikó írta...

Mindig elforraltam a levét eddig, tiszta hülye voltam, holott imádom a meggyszörpöt, na ezentúl így fogom eltenni, mentettem, köszi:-))))

vdaiana írta...

Nagyon finom a meggylekvar es az ivole is. Anyu is pont igy csinalja.

Unknown írta...

Sziasztok!
Én nagyon sokszor csinàltam már a kettős hasznosítàst, meggy, feketeribizli, szeder, málna esetében. Először a pépesített gyümölcsöt egy éjszakán át csöpögni hagyom(ribizlihez kell vizet önteni) majd másnap a gyümölcshúsból a meggy húsából lekvárt,dzsemet kèszítek. A kicsepegett lèhez ugyanannyi súlyú cukrot, majd felforralàs utàn szàraz dunsztba rakom az üvegeket. Idén a feketeribizli-szörpöt inkább lefagyasztottam, sajnáltam a C vitamin tartalmát. A ribizli màlna szeder húsához vize tettem majd gyümölcsprésen àtnyomtam, így magmentes léhez jutottam, ezekből ribizlizselé, szederzselé stb készült.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin