2014. december 13.

Zeller és paszternák diós bundában

Folyamatosan próbálom pótolni a blogon azokat a recepteket, amelyek a Kifőztük magazinban már megjelentek, de ide még nem kerültek fel. Most ezt a receptet találtam; épp időszerű, vegetáriánusoknak karácsonyra finom fogás lehet, de nekünk, húsevőknek is nagyon bejött!:)



Hozzávalók

1 nagyobb zeller (kb. 40 dkg
1 nagyobb paszternák (kb. 20 dkg)
őrölt bors
1 csapott evőkanál házi vegeta vagy 1/2 bio zöldségleveskocka
a bundázáshoz:
3-4 evőkanál liszt
3 tojás
3 marék durvára vágott dió
3 evőkanál lenmag
3 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
tartármártás (elhagyható)
tetszőleges köret (elhagyható)

A zöldségeket megtisztítjuk. A zellert kettévágjuk, majd ebből és a paszternákból is 1 cm vastagságú szeleteket vágunk. Felforralunk bő 1 l vizet, sózzuk, borsozzuk és vegetával ízesítjük. Beletesszük a zellert, és újraforrástól számítva 2-3 percig főzzük. Ekkor szűrőre szedjük és lecsöpögtetjük. A paszternákot is megfőzzük, ennek újraforrástól számítva 5-6 perc kell; akkor jó, ha a közepébe hústűt szúrunk, és az ellenállás nélkül beleszalad. Amikor kész, ezt is lecsöpögtetjük.
A legalább langyosra hűlt zöldségeket kicsit sózzuk, borsozzuk, majd bundázzuk. Megforgatjuk a lisztben, az enyhén sózott, felvert tojásban és a dió-lenmag-zsemlemorzsa keverékében. Bő olajban, közepes lángon megsütjük. (Vigyázzunk, nehogy a dió megégjen!) Tartármártással és/vagy tetszőleges körettel tálaljuk. 

Tipp: húsok mellé köretnek is kínálhatjuk, vagy akár "zöldségburger" is lehet belőle, zsemlében, friss zöldségekkel, mustárral és majonézzel. A zöldségek főzővizét levesek készítéséhez felhasználhatjuk.

4 megjegyzés:

Ági írta...

Hát ez bizony nekem is bejönne! :)

Hankka írta...

Drága Kata, békés, boldog, áldott karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek! :)

Kata írta...

Ági, örülök, remélem, egyszer ki is próbálod!:) Boldog karácsonyt kívánok nektek!:)

Kata írta...

Hajni, én is boldog karácsonyt kívánok, egészségben, békességben!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin