2016. január 31.

Csirkecomb zöldségekkel – lassan főző edényben készítve

Ez az étel is a Russell Hobbs lassan főző edényében készült, és a receptje a Kifőztük Magazin januári számában jelent meg.



Hozzávalók 4 személyre
4 egész csirkecomb (kb. 1 kg)
1 evőkanál zsír + kevés a kenéshez

őrölt bors
(füstölt) őrölt pirospaprika
aprított rozmaringlevelek
a körethez:
1/2 kg sárgarépa
2 nagyobb krumpli
1 darab póréhagyma
1 evőkanál olívaolaj

őrölt bors

Előkészítjük a húst: megtisztítjuk, papírtörlővel megtöröljük, és serpenyőben, a felhevített zsíron mindkét oldalán megpirítjuk. (Ezt azért érdemes megtenni, mert a lassan főző edényben majd csak párolódik, nem sül.) Ezután körben meghintjük sóval, borssal, pirospaprikával és rozmaringgal. 
A megpucolt répát, krumplit és pórét vékonyabb hasábokra vágjuk. Tálba szórjuk mindet, meglocsoljuk az olajjal, fűszerezzük. Összerázzuk, a kevés zsírral kikent lassan főző edénybe borítjuk, és 1,5 dl vizet öntünk alájuk. A tetejükre rendezzük a húst. Az edényt lefedjük, 2-es fokozatra kapcsoljuk, majd 20 perc múlva 1-es fokozatra állítjuk. Az ételt 7-8 órát főzzük, majd tálaljuk. 

Tipp: ha nincs ennyi időnk, akkor a zöldségeket – fűszerezés előtt – enyhén sós vízben 10-15 percig pároljuk. Így előkészítve kb. 2 órával hamarabb lesz készen az étel.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin