2016. április 2.

Joghurtos mandulatorta

A szokásos tempómhoz (jajj,nagyongyorsankellegytorta) találtam SOS-ben Gabi tortáját, amit kellőképpen lehetett szénhidrátszegény verzióra alakítani, illetve jóformán csak a cukrot kellett (volna) cserélni rajta. Az, hogy a tejföl helyett joghurt lett benne, már a hűtő tartalma határozta meg, mert ebből 2 nagy doboz csücsült, míg tejföl alig-alig maradt a hosszú ünnep végére. A mélyhűtőben pedig még mindig van egy csomó ribizli, hála a család gondoskodásának, úgyhogy még várható ribizlis recept is. A torta igazán finom lett, a receptet megtartjuk, köszi szépen! :)
Jah, és azért lett ilyen "pici" a sütemény, mert ekkora lapok fértek el egyszerre a tepsin, nem akartam – nem volt időm sem – külön sütni, de így is akár 8 szeletes torta is lehetett volna belőle.




Hozzávalók 20 cm-es tortaformához

10 dkg finomra darált mandula
2 evőkanál finomliszt
4 dkg 1:4 porrá őrölt édesítő
4 tojásfehérje
1 csipet só
1 evőkanál mandulalapocska
a krémhez:
30 dkg görög joghurt
10 dkg nyírfaporcukor
3 dl habtejszín
1/2 citrom leve
kb. 20 dkg (fagyasztott) ribizli
1 zacskó (20 g) porzselatin
a díszítéshez:
ribizli
porrá őrölt eritrit

A lapokhoz a mandulát a liszttel és a cukorral összevegyítjük, óvatosan beleforgatjuk a sóval kemény habbá vert tojásfehérjét. A gáztepsi méretűre szabott sütőpapírra 20 cm átmérőjű köröket rajzolunk, a masszát 2 felé osztva rásimítjuk, az egyikre mandulát is szórunk. 140 fokos, légkeveréses sütőben 30 percig sütjük. Amikor kész, még langyosan darabokra vágjuk a mandulásat a majdani szeletek szerint.

A krémhez a zselatint 12 evőkanál hideg vízzel elkeverjük, félretesszük. Közben a joghurtot a cukorral és a citrom levével alaposan összedolgozzuk, majd beleforgatjuk a habbá vert tejszínhabot. A zselatint állandóan kavargatva felolvasztjuk. 2-3 evőkanál krémet hozzákeverünk, majd az egészet a tejszínes krémbe dolgozzuk. Beleforgatjuk a gyümölcsöt. Az egészben hagyott tortalapot állítható tortakarikába tesszük, gyorsan rásimítjuk a krémet. A felvágott lapot ráhelyezzük, és a tortát néhány órát hűtőben dermesztjük.

Tálalás előtt lehúzzuk róla a tortakarikát, megszórjuk porcukorral, és gyümölccsel díszítjük.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin