2016. szeptember 10.

Görögös grillezett cukkini

A júliusi Kifőztük magazinban jelent meg a recept. Szívesen ajánlom húsok mellé köretnek, mert nagyon finom, ráadásul kifejezetten szénhidrátszegény is :) A fotózáshoz használt háttér innen van.



Hozzávalók 2-3 személyre
2 közepes cukkini

frissen őrölt bors
a fűszerolajhoz:
1/2 dl olívaolaj
1 nagyobb gerezd fokhagyma
a fűszerkeverékhez:
3 teáskanál morzsolt oregánó
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
tört csilipaprika (ízlés szerint)
1 csipet reszelt szerecsendió
1 csipet őrölt fahéj
a sütéshez:
olívaolaj
a tálaláshoz:
olívabogyó

A fokhagymát finomra reszeljük, összekeverjük az olajjal, félretesszük. A fűszerkeverékhez valókat alaposan elvegyítjük. A cukkinit hosszában kb. 1/2 cm-es szeletekre vágjuk.
Szélesebb grillserpenyőt kevés olajjal kikenünk, és annyi cukkinit fektetünk bele, amennyi egymás mellett elfér. Megszórjuk sóval, borssal, a fűszerkeverékkel, és addig pirítjuk a szeleteket, amíg félig át nem sülnek. Ekkor mindet megfordítjuk, sózzuk, borsozzuk, és készre sütjük. Tálra rakjuk, és megcsöpögtetjük a fokhagymás olajjal. A maradékkal ugyanígy járunk el. Olívabogyóval megszórva tálaljuk. 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin