2017. április 27.

Káposztás-sajtos pite

Mi ketten az urammal odavagyunk a sós pitékért (is). És ez ugyancsak rendben volt :) A Kifőztük magazin márciusi számában jelent meg eredetileg a recept.




Hozzávalók 4-6 személyre, 24 cm-es sütőformához
7,5 dkg fehér tönkölyliszt
7,5 dkg Graham-liszt
2 csapott kávéskanál só
1 teáskanál sütőpor
10 dkg túró
1 tojássárgája
1 evőkanál folyékony kókuszolaj
a töltelékhez:
45 dkg reszelt káposzta
1 vöröshagyma
5-7 dkg füstölt, húsos szalonna
1 cm hosszú bors finomra aprítva
1 kávéskanál zöld jalapeño csilipaprika
1 teáskanál borsikafű

frissen őrölt bors
2-3 evőkanál kókuszolaj
4 kissé púpozott evőkanál tejföl
2 L-es tojás
20-25 dkg reszelt sajt (vegyesen a legjobb)

A tésztához a kétféle lisztet, a sót és a sütőport elvegyítjük. A túrót, a tojássárgáját és az olajat kézi habverővel elkeverjük, majd a száraz alapanyagokhoz adjuk. Összegyúrjuk, ha szükséges, 1-2 evőkanál vizet teszünk bele. Nejlonzacskóba csomagolva félretesszük.
A szalonnát kisebb kockákra vágjuk, kevés zsiradékon kisütjük, tányérra szedjük. A visszamaradt zsiradékot kipótoljuk, és a finomra vágott vöröshagymát üvegesre dinszteljük rajta. A káposztát belerakjuk, sózzuk, borsozzuk, csilivel, hosszú borssal ízesítjük, és közepes lángon kb. 20 perc alatt, időnként megkeverve megpirítjuk. Langyosra hűtjük. 
A tojást a tejföllel csomómentesre dolgozzuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a sajtot, a borsikafüvet, a káposztát, a szalonnát és a sajtot, amiből 1 maréknyit előzőleg félretettünk. 
A tésztát a forma méreténél 5-6 cm-rel nagyobb körlappá nyújtjuk, a formába emeljük, beleigazítjuk. A káposztás tölteléket belesimítjuk, majd légkeveréses, 180 fokos sütőbe toljuk. 30-35 percig sütjük, végül a maradék sajtot a tetejére szórva aranybarnára pirítjuk. Langyosan vagy hidegen tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin